Menü bezárása

Amerikai futball: az Egyesült Államok szenvedélye

Amerikai futball labda

Az amerikai foci – vagy ahogy az USA-ban, illetve Kanadában hívják: foci – egy olyan sportra utal, melyben két csapat és bennük 11-11 játékos szerepel, és melyet négyszögletes pályán játszanak, melynek a két végében kapufák találhatók. Habár a szabályok nagyon hasonlítanak a klasszikus fociéhoz, amely a legnépszerűbb sport a világon. Azonban a módszerek és a szabályok teljesen eltérnek a hagyományos futballétól:

  • A labda ovális alakú és nem pattog;
  • A ladbát birtokló támadó játékosnak muszáj elfutnia egészen a pálya másik végére, míg a védelem megpróbálja megállítani a támadó előrenyomulását, majd megszerezni a labdát;
  • Ahhoz, hogy a támadást megnyerje a támadó csapat, muszáj legalább 10 yardot előrehaladni 4 játszmában;
  • Pontot szerez az egyik csapat, ha a labda áthalad az ellenfél térfelén, vagy ha a labdát ledobták vagy berúgták a kapuba, vagy “touchdown”-t szerez: akkor következik be, ha valaki a játékosok közül az ellenfél célterületére (End Zone) viszi be a labdát, vagy az irányító a célterületen álló társának dobja a labdát, aki mindkét lábával érinti a földet, az elkapott labdával a kezében.
  • A játékosok használni védőeszközöket használnak a fej, a test és a térd védelmére, mivel ez egy kemény sport.

Te is könnyedén megtapasztalhatod ennek a sportnak az élményeit, ha magyar állampolgár vagy, hiszen ebben az esetben jogosult vagy az online ESTA utazási engedély igénylésére, amellyel felszállhatsz az USA-ba induló repülőgépre.

Az amerikai futball jelenleg a legnépszerűbb sport az Egyesült Államokban, különösen szakmai- és egyetemi szinten. A profi bajnokságot National Football League-nek (röviden NFL-nek) nevezik, ami magyarul nem más, mint Nemzeti Labdarúgó Liga.

The University League

Az NCAA szervezi az University League-t, azaz az Egyetemi Bajnokságot, melyben több, mint 119 csapat vesz részt, tehát ez a liga a legnagyobb ebben a sportágban. Az amerikai football egyre inkább növekedő népszerűségének köszönhetően az egyetemi stadionokba közel 100 000 ember kilátogat. Ez egy kicsivel több, mint a profi ligás stadionokra jellemző nézőszámok. Ez azért van, mert az egyetemek sokkal több embert hoznak össze egy államból, míg a profi klubok rajongói elsősorban egy városból származnak.

Az egyetemi futballban a játékosok sokkal elkötelezettek, mert a csapatukért, az államum büszkeségéért és a csapat hagyományaiért játszanak. Ez az oka annak, hogy ez a sport érzelmekkel és büszkeséggel teli.

Egy kis történelem

A rögbihez hasonlóan, az amerikai foci tudomásunk szerint Angliából származik. Kezdetben rendkívül szervezetlen volt ez a sport, nem voltak egyértelműen meghatározva a szabályai, de mindemellett időről időre egyre népszerűbbé vált ez játék. Az amerikai foci a XIX. század közepétől egyre szervezettebbé vált mind Angliában, mind pedig az egykori gyarmataiban. Ez annak volt köszönhető, hogy egyrészt egy új szabályrendszert alakítottak ki, másrészt pedig felbukkantak olyan csapatok, mint az Oneida Club az Egyesült Államokból, Boston Common-ből.

Ahogy teltek az évek, nyilvánvalóvá vált, hogy a játékosok gyakran használták a kezüket – némileg agresszívebb megközelítéssel, mint a rögbiben – , hogy jobban előkészítsék a támadást. Walter Camp (akit csak “az amerikai futball atyjának” neveztek) volt az első olyan ember, aki javasolta, hogy rugaszkodjanak el a rögbis szabályoktól és a brit hagyománytól, hogy a technikásabb játék kerüljön előtérbe az agresszív játék helyett.

Ez a cikk is érdekes lehet számodra: Néhány érdekes tény az Amerikai Egyesült Államokról.

Hogyan vált az NFL az ország első számú ligájává?

Amikor egyes amerikai labdarúgó-csapatok megváltoztatták helyüket, és néhány szabály megváltozott, a játék egyre több rajongót kezdett el vonzani. Az elmúlt években készült felmérésekből kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő állampolgárok több, mint 30%-ának a kedvenc sportja az amerikai futbal a baseball és a kosárlabda előtt.

Az amerikai foci, mint szórakoztató ipar

Az 1950-es években, amikor az Egyesült Államokban az emberek otthonra vásároltak televíziókat, a hivatásos labdarúgóknak páratlan lehetősége adódott a rajongók szerzésében. A sport is hasznot élvezett a közvetítésekből, amely annak idején egy páratlan programnak számított a nézők számára.

A 20. század végére az évente megrendezendő Super Bowl vált a legnézettebb sporteseménnyé az Egyesült Államokban; és persze a legnézettebb televízió műsorrá is.

A Super Bowl-t az amerikaiak mindennapi életéhez igazították, és azóta már egy hagyománnyá vált, hogy Hálaadáskor (Thanksgiving Day) láthatjuk a premierjét az Egyetemi Ligának. Ez egy tökéletes időszak a jól ismert márkák reklámozásához és értékesítéséhez, valamint híres művészek (úgy mint Beyonce, Justin Timberlake, Janet Jackson, Bruno Marks, stb.) fellépéseihez.

Ne szalaszd el a lehetőséget, hogy élvezhesd ezt a sportot és az amerikai kultúrát, és és persze hogy láthasd a kedvenc énekeseidet, ráadásul ugyanazon a helyen. Látogasd meg Unce Sam földjét te is az ESTA engéllyel, hogy a láthass egy a rögbitől eltérő sportot.

Ezt is érdemes elolvasnod: Egy útmutató Amerika kedvenc játékához, a baseballhoz.

Ugrás az ESTA Visa honlap tetejére